Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2023
                                                           Napi   Evangélium "...Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezet
                                                             Napi   Evangélium "...Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott az
                                                               Napi   Evangélium "...Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!" Mt 23,27-32 "...Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy a szeretet gyakorlásában ne álljunk meg jóakaratú felebarátainknál, hanem még az ellenfeleinket, a rosszakaróinkat is szeressük, mindaz
                                                               Napi   Evangélium "...Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is
                                                                 Napi   Evangélium "...Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az o
                                                             Napi   Evangélium "...Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás." Mt 16,13-20 "...Urunk, Jézus Krisztus!
                                                               Napi   Evangélium "...Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítón
                                                              Napi   Evangélium "...Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”" Mt 22,34-40 "...Urunk, Jézus Krisztus! Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor a te keresztedre emeljük tekintetünket, a te szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetedre gondolunk. Ez segítsen minket a szeretetben való állandó megújulásban! A te szereteted jele az a kenyér, amelyben önma
                                                          Napi   Evangélium "...Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”" Jn 1,45-51 "...Urunk, Jézus Krisztus! Te azt ajánlod tanítványaidnak és mi
                                                           Napi   Evangélium "...Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok j
                                                              Napi   Evangélium "...A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesz
                                                                  Napi   Evangélium "...Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt." Mt 19,16-22 "...Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzak. Add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam
                                                           Napi   Evangélium "...Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók." Mt 7,24-29 "...Mindenható Istenünk! Magyar népünk első királyunknak, Szent Istvánnak köszönheti, hogy elindult a krisztusi hit és a keresztény életeszmény útján. Szent István lelke mélyéig hívő és keresztény hite szerint élő ember volt
                                                            Napi   Evangélium "...Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult." Mt 19,13-15 "...Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába!" (Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája) közli: keresztkem
                                                               Napi   Evangélium "...Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között,
                                                             Napi   Evangélium "...Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türel
                                                                    Napi   Evangélium "...Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Mt 18,15-20 "...Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél Atyádhoz a mennybe. Tőle jöttél s most hozzá térsz vissza.
                                                            Napi   Evangélium "...Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett
                                                               Napi   Evangélium "...Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”" Mt 17,22-27 "...Urunk, Jézus! Te földi életed során hirdetted az örömhírt és meggyógyítottad a betegeket, akik gyógyulásukat kérték tőled. Tan
                                                        Napi   Evangélium "...Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!
                                                         Napi   Evangélium "...Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult. Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”" Mt 17,14-20 "...Urunk, Istenünk! Neked köszönhetjük születésünket, emberi létünket, egész életünket. Te szeretettel fordulsz felénk és gondoskodsz
                                                               Napi   Evangélium "...Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában." Mt 16,24-28 "...Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága. Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság
                                                          Napi   Evangélium "...Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”" Jn 12,24–26 "...Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk
                                                              Napi   Evangélium "...Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kérte
                                                           Napi   Evangélium "...Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiál
                                                               Napi   Evangélium "...Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek.
                                                           Napi   Evangélium "...Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az E
                                                            Napi   Evangélium "...Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette
                                                           Napi   Evangélium "...Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát." Mt 13,54-58 "...Uram, Jézus Krisztus! Hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád é
                                                                 Napi   Evangélium "...Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét." Mt 13,47-53 "...Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, min
                                                            Napi   Evangélium "...Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt." Mt 13,44-46 "...Urunk, Jézus Krisztus! Te az örök élet tanításának jó magját veted el szívünkbe. Segíts, hogy jó, termékeny talajra hulljon lelkemben az isteni üzenet! Segíts, hogy a megértés szándékával hallgassam, olvassam Isten szavát! Segíts, hogy értelmemmel és akaratommal befogadjam Isten országát, mint lelki valóságot! Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezet. Segíts törekvésemben, hogy megéljem, megvalósítsam mindazt, amit közölsz velem! Add, hogy küldetésemnek tekin