Napi  Evangélium


"...A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna."
Lk 2,16-21


"...Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! Te engedelmesen és alázatosan elfogadtad Isten akaratát. Hittel beleegyeztél a mindenható Isten tervébe, így lettél megváltásunk szolgálója. Te a születéstől a halálig minden nap kimutattad szeretetedet fiad, Jézus iránt. Példád segítsen minket, hogy mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának! Éljünk minden nap Jézus közelében! Tapasztaljuk meg napról napra jóságát! Legyen az Úr áldása egész életünkön!"

(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)

közli:

keresztkem

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon