Napi  Evangélium


"...Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül."
Jn 6,1-15


"...Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!"

(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)

közli:

keresztkem


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon