Napi Evangélium "...Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”" Lk 2,22-35 "...Örök Atyának egyszülött Fia, Jézus Krisztus! Imádlak téged és felajánlom neked mindazt a tiszteletet, amellyel az angyalok és a pásztorok körülvettek a betlehemi istállóban. Köszönöm az irgalmasságot és a szeretetet, ami arra vezetett téged, hogy magadra vedd a mi emberi gyengeségeinket. Neked szentelem magam, hogy elnyerjem a gyermeki lelkületet, amely nélkül nem juthatunk el a mennybe. Rombold le bennem a gőgöt, az ellenszegülést, az önszeretetet és a hiú vágyakozást. Add nekem az alázatosság, az engedelmesség, a tisztaszívűség és a szent akaratodra való ráhagyatkozás lelkületét!" (Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája) közli: keresztkem

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon