Napi Evangélium
"...Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”"
Mk 1,7-11
"...Urunk, Jézus Krisztus! A mai ünnep emlékeztet minket az Egyház és minden megkeresztelt ember sajátos küldetésére. Arra a küldetésre, amely a te mennybemeneteledkor mondott parancsodból fakad: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). A mi környezetünkben is élnek olyanok, akik nincsenek megkeresztelve. Nem ismerik Istent, de bizonyára jószándék van a szívükben. Adj nekünk erőt, hogy segítsük őket elindulni a hit útján! Adj nekünk bátorságot annak megvallására, hogy semmi sincs nagyobb ebben a világban, mint megismerni téged és semmi nem adhat nagyobb boldogságot az embernek, mint hozzád tartozni."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Mottó 1 : " ....A vallás nem papok találmánya; szellemi iga, amit az uralkodók a népek lelkére vetnek. Az hogy visszaéltek vele, a hatalom béklyóiul is fölhasználták, nem azt bizonyítja, hogy irrealitás, hanem hogy nagyon is mély igényébe nyúlik az embernek. Az éhségnél semmit nem használtak fel nyomósabban az emberek leigázására és kizsákmányolására; de nem azért, mert az éhség az elnyomók találmánya, hanem mert mert az élet legfélelmetesebb sarkalója , mindenki mögött ott lovagló atra cura....." Mottó 2 : "...Ha idegenben kell lehajtanom a fejemet, könnyebben alszom el, ha azt látom, hogy a család hangosan mondja az asztali imát, noha magam udvariasságból mondom csak utánuk. Csodálnivaló-e hát, ha sok művelt ember esze kételyén erőt véve s nagy fegyelmező erő védelmébe húzódik, s azt mondja: " Igen, Jézus és az ő apostolai, ők adták az igazi tanítást, hogy kell az embernek élnie." " (Németh László: Megmentett gondolatok. Esszé kötet. A vallási ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése