Napi Evangélium
"...Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!”
Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”"
Mk 10,35-45
"...Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Napi Evangélium "...Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”" Jn 20,19-23 "...Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Isten...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése