Napi Evangélium
"...Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni."
Mk 12,28b-34
"...Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
lüzli:
keresztkem
Napi Evangélium "...Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”" Jn 20,19-23 "...Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Isten...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése