Napi Evangélium
"...Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”"
Mk 12,38-44
"...Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Mottó 1 : " ....A vallás nem papok találmánya; szellemi iga, amit az uralkodók a népek lelkére vetnek. Az hogy visszaéltek vele, a hatalom béklyóiul is fölhasználták, nem azt bizonyítja, hogy irrealitás, hanem hogy nagyon is mély igényébe nyúlik az embernek. Az éhségnél semmit nem használtak fel nyomósabban az emberek leigázására és kizsákmányolására; de nem azért, mert az éhség az elnyomók találmánya, hanem mert mert az élet legfélelmetesebb sarkalója , mindenki mögött ott lovagló atra cura....." Mottó 2 : "...Ha idegenben kell lehajtanom a fejemet, könnyebben alszom el, ha azt látom, hogy a család hangosan mondja az asztali imát, noha magam udvariasságból mondom csak utánuk. Csodálnivaló-e hát, ha sok művelt ember esze kételyén erőt véve s nagy fegyelmező erő védelmébe húzódik, s azt mondja: " Igen, Jézus és az ő apostolai, ők adták az igazi tanítást, hogy kell az embernek élnie." " (Németh László: Megmentett gondolatok. Esszé kötet. A vallási ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése