Napi Evangélium
"...Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”"
Lk 13,1-9
"...Urunk, Jézus Krisztus! Rombold le bennünk azt az ingatag építményt, amelyet bűneink köveiből emelünk! Rombolj le bennünk mindent, amit a magunk dicsőségére építettünk! Te építsd fel ezután lelkünk templomát, amely a te szereteted hajléka! Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben és újítsa meg életünket, hogy az örömhír továbbadásával és feltámadásod hirdetésével újjáépítsük az Egyházat."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Mottó 1 : " ....A vallás nem papok találmánya; szellemi iga, amit az uralkodók a népek lelkére vetnek. Az hogy visszaéltek vele, a hatalom béklyóiul is fölhasználták, nem azt bizonyítja, hogy irrealitás, hanem hogy nagyon is mély igényébe nyúlik az embernek. Az éhségnél semmit nem használtak fel nyomósabban az emberek leigázására és kizsákmányolására; de nem azért, mert az éhség az elnyomók találmánya, hanem mert mert az élet legfélelmetesebb sarkalója , mindenki mögött ott lovagló atra cura....." Mottó 2 : "...Ha idegenben kell lehajtanom a fejemet, könnyebben alszom el, ha azt látom, hogy a család hangosan mondja az asztali imát, noha magam udvariasságból mondom csak utánuk. Csodálnivaló-e hát, ha sok művelt ember esze kételyén erőt véve s nagy fegyelmező erő védelmébe húzódik, s azt mondja: " Igen, Jézus és az ő apostolai, ők adták az igazi tanítást, hogy kell az embernek élnie." " (Németh László: Megmentett gondolatok. Esszé kötet. A vallási ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése