Napi Evangélium
"...Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.
Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”"
Lk 16,1-13
"...Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba és üdvösségünk szolgája lettél. Urunk, te azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk és hirdethetjük örömhíredet."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Mottó 1 : " ....A vallás nem papok találmánya; szellemi iga, amit az uralkodók a népek lelkére vetnek. Az hogy visszaéltek vele, a hatalom béklyóiul is fölhasználták, nem azt bizonyítja, hogy irrealitás, hanem hogy nagyon is mély igényébe nyúlik az embernek. Az éhségnél semmit nem használtak fel nyomósabban az emberek leigázására és kizsákmányolására; de nem azért, mert az éhség az elnyomók találmánya, hanem mert mert az élet legfélelmetesebb sarkalója , mindenki mögött ott lovagló atra cura....." Mottó 2 : "...Ha idegenben kell lehajtanom a fejemet, könnyebben alszom el, ha azt látom, hogy a család hangosan mondja az asztali imát, noha magam udvariasságból mondom csak utánuk. Csodálnivaló-e hát, ha sok művelt ember esze kételyén erőt véve s nagy fegyelmező erő védelmébe húzódik, s azt mondja: " Igen, Jézus és az ő apostolai, ők adták az igazi tanítást, hogy kell az embernek élnie." " (Németh László: Megmentett gondolatok. Esszé kötet. A vallási ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése