Napi Evangélium
"...Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt."
Lk 13,10-17
"...Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Mottó 1 : " ....A vallás nem papok találmánya; szellemi iga, amit az uralkodók a népek lelkére vetnek. Az hogy visszaéltek vele, a hatalom béklyóiul is fölhasználták, nem azt bizonyítja, hogy irrealitás, hanem hogy nagyon is mély igényébe nyúlik az embernek. Az éhségnél semmit nem használtak fel nyomósabban az emberek leigázására és kizsákmányolására; de nem azért, mert az éhség az elnyomók találmánya, hanem mert mert az élet legfélelmetesebb sarkalója , mindenki mögött ott lovagló atra cura....." Mottó 2 : "...Ha idegenben kell lehajtanom a fejemet, könnyebben alszom el, ha azt látom, hogy a család hangosan mondja az asztali imát, noha magam udvariasságból mondom csak utánuk. Csodálnivaló-e hát, ha sok művelt ember esze kételyén erőt véve s nagy fegyelmező erő védelmébe húzódik, s azt mondja: " Igen, Jézus és az ő apostolai, ők adták az igazi tanítást, hogy kell az embernek élnie." " (Németh László: Megmentett gondolatok. Esszé kötet. A vallási ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése