Napi Evangélium
"...Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak."
Jn 21,1-14
"...Uram, Jézus Krisztus! Sokszor visszatérek a régi utakra, a megszokott biztonságba. Néha nem tudom, hogyan újíthatnám meg veled való kapcsolatomat. Te újra és újra megállsz a parton, és vársz rám. Köszönöm, hogy a kudarcok éjszakája után a hajnal fényében újra megmutatod magad. Add, hogy felismerjelek mindennapjaimban, a munkámban, a csendben, a szentírás szavában, az emberek között! Szükségem van arra, hogy újra halljam a hangodat, amely irányt mutat számomra. Köszönöm, hogy kenyereddel, az Oltáriszentséggel táplálsz."
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Napi Evangélium "...Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”" Jn 20,19-23 "...Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Isten...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése