Napi Evangélium
"...Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?
Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők! Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudók."
Mt 7,21-29
"...Uram, Jézus Krisztus! Segíts, hogy ne csak a számmal valljam meg hitemet, hanem egész életemmel! Add, hogy aszerint éljek, amit tanítottál! Add, hogy ne legyek olyan, mint aki homokra épít, hanem megtaláljam benned az alapot, amely minden viharban megtart! Segíts, hogy szavaidat ne csak hallgassam, hanem szívembe fogadjam, és tettekre váltsam! Tarts távol az önámítástól, és adj őszinte, alázatos szívet, amely benned bízik. Segíts, hogy életemet, rád, a szilárd kősziklára építsem!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Napi Evangélium "...Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban,...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése