Napi Evangélium
"...Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?” Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”"
Mk 12,18-27
"...Uram, Jézus, hiszek benned, aki nem a holtak Istene vagy, hanem az élőké. Hiszem, hogy te legyőzted a halált, és örök életre hívtál bennünket. Bocsásd meg, ha földi gondolkodásommal korlátozlak és nem hiszek hatalmadban! Add, hogy szívem nyitott legyen titkaidra, és egészen rád bízzam magamat! Erősíts meg a feltámadás reményében, és adj élő hitet, hogy eljuthatok az örök életre!"
(Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája)
közli:
keresztkem
Napi Evangélium "...Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban,...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése