Napi Evangélium "...Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban." Lk 4,38-44 "...Uram, Jézus Krisztus! Te belépsz hétköznapi világunkba, és gyengéden fölénk hajolsz, amikor erőtlenek vagyunk. Hozzád hozom ma is minden gyengeségemet, testi-lelki sebemet, lázamat és levertségemet. Érints meg engem, és gyógyíts meg, hogy én is újra talpra álljak, és szolgálni tudjak másokat! Segíts, hogy úgy éljek, mint akit már megérintettél! És amikor hajlamos lennék csak a magam világába zárkózni, vezess tovább, új emberek és új helyzetek felé!" (Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája) közli: keresztkem

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon