Napi Evangélium "...Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust." Lk 5,1-11 "...Uram, Jézus Krisztus! Néha fáradt vagyok és csalódott, mint Péter: próbálkoztam, küzdöttem, mégsem lett gyümölcse munkámnak. Te akkor odalépsz hozzám, és ezt mondod: „Evezz a mélyre!” Uram, a te szavadra újra indulok. Adj bátorságot a próbálkozáshoz, és engedd, hogy ne csak az eredményt nézzem, hanem a veled való együttműködést! Ha megtapasztalom nagyságodat, ne zárkózzam el, hanem alázattal és örömmel válaszoljak hívásodra! Formálj engem is olyan emberré, aki másokat hozzád vezet! Uram, szeretnék én is emberhalász lenni!" (Horváth István Sándor zalalövői plébános atya ma reggeli imája) közli: keresztkem

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon